Tomi

Tomi rég túl volt már a fénykorán, mikor megismertem. Jellegzetes peckes járása, ami valaha annyi élcelődés célpontja volt, imbolygó csoszogássá változott, ahogy fogyott az ereje és gyengült a látása. Keserűen fel-felkacagva mesélte, sokan azt hiszik, részegen támolyog, pedig a csak a járdák meredek szegélye miatt kapaszkodik a kerítésekbe hazafelé menet. Alkalmi munkákból élt, és egyre többet ivott. Az iskolások akkoriban már nem vitték el hozzá az angol leckéiket, pedig évekig végezte önként és szívesen a nyelvtanulásban lemaradt tanulók korrepetálását, nagy türelemmel magyarázta a nyelvtant, fordított, fogalmazást írt pusztán szívességből. Egy idő után azonban kezdtek el-elmaradozni a gyerekek, végül már a szomszédasszonya sem engedte át hozzá a bukásra álló kis unokáját.

 Tomi valaha egyetemre járt, a falubeliek szerint ott szedhette fel a furcsa szokásait. Olyan választékosan beszélt, mint egy tévébemondó és úgy öltözött, mint egy táncdalénekes. Legszívesebben mellig kigombolt fehér ingben járt. Vállig érő, hullámos haját nagy gonddal ápolta, fésű nélkül soha nem indult el hazulról. Azt is tudta mindenki, hogy Tomi végül nem szerzett tanári diplomát, kicsapták az utolsó előtti szemeszterben. Addigra tökéletesen beszélt több európai nyelven és jelentős olvasottságra tett szert.

Mindenkit meglepett, amikor hazaköltözött a szülőfalujába. A helyi csárdában nem vette  nagy hasznát az idegennyelv-tudásának, viszont kiváló pincérnek bizonyult, aki a harmadosztályú kifőzdéből szombat esténként elegáns éttermet varázsolt fénylő táncterasszal, fehér abroszos asztalokkal és külföldi lemezekkel. A vendégek, akik hozzászoktak, hogy konfekcióruhát és egyforma kölnit viselnek, hetente egyetlen éjszakára belekóstolhattak valami igazán különlegesbe: a luxus szórakozóhelyek kápráztató csodavilágában érezhették magukat a csárda koszlott falai között. Romi pedig úgy ragyogott köztük, mint egy élő lampion, táncolt, konferált, felszolgált fáradhatatlanul, és egyre spiccesebben. Hajnalban rendszerint a szakácsnő támogatta haza.

Aztán mennie kellett. Csak találgatni lehetett, miért. Egyesek szerint a táncestek törzsvendégei már-már szabadosan, a szocialista erkölccsel összeegyeztethetetlen módon viselkedtek és ez szemet szúrhatott valakiknek. Mások úgy tudták, az ellenőrök találtak néhány üveg ismeretlen eredetű szeszesitalt a pult alatt. Akárhogy is volt, Tomi konkrét magyarázatot, indoklást senkitől sem kapott, egyszerűen csak elbocsátották.

Szerencsére egyáltalán nem keseredett el, azonnal munkába állt a helyi szövetkezetben, annak is egyik jól prosperáló melléküzemágában. Ládákat szögelt össze előre gyártott elemekből. Választékos beszédstílusával és szokatlan fizimiskájával kirítt ugyan a környezetéből, de a munkájára nem lehetett panasz. Az előléptetésre viszont hiába várt.

Aztán jött a rendszerváltás. A téesz feloszlott, az évtizedes tagságért kapott vagyonjegyet hamar elkótyavetyélte.  A szülei rég meghaltak, testvére nem volt, egyedül élt. A látása megromlott, úgy mondta, az apró szögek vaklálásától. Eleinte az induló magángazdaságoknál kilincselt munkáért, kevés sikerrel. Hébe-hóba akadt ugyan valami ideiglenes meló, de leginkább távoli rokonok kegyelemkenyerén élt, bőséges szabad idejében pedig gombázott vagy fát gyűjtögetett az erdőben.

A K.-ban első alkalommal megrendezett falunapon összetalálkozott egyetemi cimborájával, a megyei lap tudósítójával. A viszontlátás örömére mindketten alaposan felöntöttek a garatra. A kapatos jóbarátot mélyen felháborította, hogy Tominak nincs munkája. Nagyon szeretett volna segíteni rajta, leginkább jó tanáccsal, ezért írásra buzdította, hiszen egyetemistaként rendszeresen publikált a diáklapban, a novelláit imádták az olvasók. A közbenjárását is felajánlotta a könyv majdani megjelentetéséhez.

Tomi vásárolt egy csomag fénymásolópapírt és hozzáfogott élettörténetének megírásához. Az első fejezetet ízelítő gyanánt postázta az újságírónak, de nem kapott választ. Később küldött neki egy kétségbeesett hangú levelet is, amiben nehéz életkörülményeit panaszolta el. Nemsokára nyomtatásban láthatta viszont az írását, a barát ugyanis leközölte a lapban a ”megrázó olvasói levelet”. Ott állt Tomi teljes polgári neve a kis írás alatt. A falu lelkiismerete ekkor rövid időre felébredt, többen segíteni igyekeztek, amivel tudtak: élelemmel, tüzelővel, némi pénzzel. Megpróbálták rábeszélni, hogy keressen fel végre egy szemészt, mielőtt teljesen megvakul. Nem volt rá hajlandó, rettegett a tűktől, a kórháztól.

A kétezres évek elejének egyik fagyos decemberében kockás füzetlapok lepték el a villanyoszlopokat, rajtuk kézzel írt felhívás. Tomi kérte jó szándékú falubelijeit, hogy vásárolják meg a könyveit, mert már semmije sem maradt, amit pénzzé tehetne, eltüzelni pedig nincs szíve az értékes, ritka köteteket. Páran felkeresték, és aprópénzért vettek tőle lexikont, szótárt. A művészeti albumok meg a regények nem kellettek senkinek. Tomi közben nem győzött magyarázkodni, hogy sajnos télen kevés a bevétele, de csak tavaszig kell kihúznia, akkor lesz munka a gazdáknál.  Olvasni meg már amúgy sem tudna.

Valahonnan szerzett egy kis vaskályhát, és apró gallyakkal fűtött be néha-néha, a vaskosabb ágak kivágásához és cipeléséhez nem volt már ereje. Ritkán hagyta el a házát, őt sem látogatta senki. Ha tellett italra, berúgott. Nem tudni, ébren volt-e, amikor a kályhából kipattanó szikrától olvadni kezdett az ágyán a takaró. Az ajtóig vonszolta magát, de a kilincset már nem bírta lenyomni. Füstmérgezésben halt meg.

A temetés után pár napig még beszédtéma volt a sorsa és a halála. A szomszédai, régi munkatársai szerint igazi különc volt.  Szerencsétlen alak, aki eltékozolta a tehetségét, az életét. Mondtak róla mindenfélét, egyvalamit kivéve.

Soha senki nem nevezte homoszexuálisnak, melegnek, még buzinak sem.

Nem mondtuk ki, nehogy valósággá váljon.

0 Tovább

 Egy hét a házasságomért - privát kapcsolatfejlesztő tréning

Biztos, mindenki hallotta, hogy nemrég zajlott a Házasság hetének idei rendezvénysorozata. Ez adta az ötletet nekünk, hogy kellene egy saját, személyre szabott tematikus hét a házasságunk monitorozásához.

Na jó, nem közös ötlet volt, a páromnak jutott eszébe.

Annyira belelkesedett, hogy nem volt szívem  a szokásos kekeckedéshez, vagyis hogy mire jó ez az egész, és különben is, miért nem megyünk inkább egy lébecolós hosszú hétvégére valami  nyugis wellnessbe, ha már mindenképp a kapcsolatunkon szeretnénk dolgozni. Pedig ilyesmit gondoltam magamban. Csak hát akkor még nem tudtam — mert asszertivitás-szűz voltam — hogy az nem jó, ha nem mondom ki, amit gondolok, éppen ezért nem is mondtam ki. Ehelyett belementem a kihívásba.

Azt meg végképp nem sejthettem, hogy itt én leszek az a bizonyos nyúl, akin akár van sapka, akár nincs, mindenképp rosszul jár.

házasság család remény

A feleségem percek alatt listát készített a heti házasságelemző programjainkról. Jó hosszút. Nem zavarta, hogy csak este érek haza. Legfeljebb kihagyok egy-két tétmeccset a tévében, nem nagy ügy. És kicsivel tovább maradok ébren, mint máskor. Menni fog, ha sokat dolgozom, úgyis nehezen alszom el. A forgolódás helyett most majd együtt olvassuk és nézzük a pszichológusokat. Jó lesz.

Hétfő: Tari Annamária-nap.

Két cikk meg egy interjú, ki lehet bírni. Utána arról beszélgetünk, elszürkült-e a házasságunk (erről beugrik az ötven árnyalat, de az asszony nem hagyja magát eltéríteni). Aztán bemondjuk, tízes skálán mennyire érezzük magunkat fásultnak (a feleségem 2, én 3,5 - ezen összeveszünk). A fáradtság nem egyenlő a fásultsággal, még ha este 11-kor úgy is tűnhet. A laptopot biztos a feleségem kapcsolta ki, mert reggel már nem volt az ölemben.

Kedd: Szendi Gábor-nap

Email-ben kapom az első kötelező olvasmányt. Tetszik ez az evolúciós megközelítés. Nahát, a házasságomat a garantált szex miatt kötöttem volna? (oké, talán ez is benne volt). Na de az milyen már, hogy a nők a legdominánsabb hímet keresik szaporodási célból, viszont a papucsállatkákhoz mennek férjhez? Ez az ellentmondás nyugtalanít. Akkor én most melyik vagyok? Végül meggyőzőm magam, hogy kár aggódnom, a fiunk lábujja pont olyan szögben görbül, mint az enyém, és ez a lényeg.

A nejem a statisztikai adatokon borong. Hogy a szerelem 1-3 évig tart, 3-4 évente pedig új kapcsolatra válunk nyitottá (Ki? Én nem!) És a legmegrendítőbb, hogy a házasságok többsége már a 4. évben zátonyra fut. Felgyorsult a világ: a 4 az új 7. Kalkulál a kicsim, 5 év házasság meg 3 év együtt járás, az 8. A 8 pedig osztható 4-gyel, hátborzongató.

Szerda: Csernus-nap

Kötélből vannak az idegeim, láttam A fűrész-összest, de az a két órányi Csernus-show, amit a feleségem összerakott, a frászt hozta rám. Az elején még olyan, mint mikor Latinovits szaval, borongó, mélázó, cseppet vészjósló, aztán hirtelen átvált ávós vallatótisztbe. Tökre felzaklatott, egész éjjel fenyegető kérdések kavarogtak a fejemben:

Vajon megdolgoztam ma is a kapcsolatomért? (A melóból felhívtam a feleségemet, kétszer is, plusz hazafelé vettem szalámit.  A fenébe, virágot is hoznom kellett volna…) Hazudtam ma neki vagy magamnak? (Kínos belső csend) Előbb-utóbb egoista barom leszek, mert az apám is az volt? Pótmamit csinálok a feleségemből, ha megkérem, hogy vasalja ki az ingemet? Gyakran megfutamodom vitahelyzetekben — akkor most lúzernek tartsam magam vagy „csak” klasszikus puhapöcsnek?

házasság család remény

Csütörtök: Popper-nap

Túl vagyunk a felén. Kapcsolatunk minőségén máris látszik a javulás: a cikkeket előzékenyen kinyomtatom, az esti videózáshoz bonbont hozok náthás asszonykámnak (meg mernék esküdni, hogy legutóbb még a konyakmeggy volt a kedvence… és szerintem simán elmegy ennyi alkohol 500 mg paracetamolra, na de azért nagylelkűen felajánlom, hogy kiszippantom a csokiból a konyakot).

Az este során sokat tanulunk az egymás iránti szolidaritásról, ebben van is lemaradásunk rendesen. A feleségem pár hete például nyilvánosan röhögött rajtam a jégpályán, és nem csak akkor, mikor elvágódtam, hanem előtte és utána is, végig. Én pedig egész mostanáig aljas módon viszonoztam annak a fickónak a köszönését, aki 15 éve leszólta a párom kockás farmerjét a sulidiszkóban. Hát így állunk.

Az elmúlt 3 nap alatt a legtöbb okosítást mintha egyenesen nekem címezték volna, Poppernél viszont találtam egy tételt, amit legszívesebben a házunk falára graffitiznék: a házastárs az első. Bezony.

Péntek: Bagdy Emőke-nap

Előhétvégi jókedvvel ülünk neki az utolsó szeánsznak.

A párkapcsolt alappilléreit (intimitás, elkötelezettség, szenvedély) kipipáljuk, ezek nálunk úgy tűnik, megvannak. De hogy is állunk azzal, hogy tilos minősíteni a másikat? Ezen a téren asszonypajtásomnál komoly felzárkózást érzek szükségesnek. Nevezett már lustának, trehánynak és igénytelennek — többek között, és csak a múlt héten. Ha elfelejtem visszazárni a tusfürdő kupakját, nem azonnal javítok meg egy amúgy kitűnően szuperáló, alig billegő széket vagy nem teljesen ürítem ki a zsebeimet, mielőtt a levetett ruhát a szennyesbe rakom, máris zúdul rám az ítélet meg a minősítés. De nekem a szemem se rebben. Férfiasan tűröm, hogy verbálisan erőszakot tegyenek rajtam. Viszont, ha én jegyzem meg szinte mellékesen, hogy abban a 3 négyzetméteres színes poncsóban egész picit az aluljáróban látott indián népzenészre emlékeztet, rögtön jön a sírós hiszti meg a duzzogás. Ha egyszer, neadjisten, a szemébe mondanám, hogy zsíros a haja (ritkán, de előfordul ilyesmi), szerintem csak a válóperes ügyvédjén keresztül állna szóba velem legközelebb.

Az este oldott hangulatú borozgatással zárul. Egyre fesztelenebbül valljuk be egymásnak, hogy örülünk a házasságunknak és a családunknak. Reméljük, együtt vénülünk meg. Egy rövid verset is rögtönzök a bensőmben szétáradó  ̶a̶l̶k̶o̶h̶o̶l̶t̶ó̶l̶  boldogság miatt, a feleségem rendesen meghatódik.

6. nap

Reggelre sajnos elfelejtem a költeményt és mindkettőnknek erősen hasogat a feje.

Délben pénzt hagyok a koszos farmerem zsebében. Nem aprót, ropogós ezrest. Hogy fog örülni a drága, hogy végre nem csavarok potyognak ki a ruháimból. És hát, ki mit lel… Egy kis kedveskedés.

Nem részletezem, mit kaptam érte, elég annyi, hogy a női önbecsülésről is sokat tanultam aznap.

7. nap

Nincs több pszichofilózás. De egy hét az sajnos 7 nap, a programsorozatunk még nem ért véget. Levezetésként filmeket nézünk. Első javaslat: Nem félünk a farkastól, itt rögtön érvényesítem is a vétójogomat. Jelenetek egy házasságból  — színházat nézni tévében mazochizmus lenne, elnapolva. Végül kiegyezünk a Gilmore girls (Szívek szállodája) új évadában, 4-szer másfél óra, te jó ég! Kikönyörgöm, hogy csak a házasságról szóló részeknél kelljen becsatlakoznom. Jó öreg sportcsatorna, ide veled!

Este aztán muszáj végighallgatnom, mi volt a teljes szériában, hogy értsem az összefüggéseket. Meg a poénokat, amik ugye újból és újból elmondva csattannak csak igazán. És igen, Lorelainak és Luke-nak feltétlenül össze kell házasodnia. Szerintem is.

3 Tovább

bandiblog

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek